Toll

Kicsi, egyen-tojásként születik.
Csak néz. Minden új; útját keresi:
Teremtője miként, mire alkotta?
Messze nem lát, körülötte a tojás burok
Ölelő, óvó bizton melege reped,
Fény tör be, elárasztja a teret.
Már lát. Remél, kilép,
Egyénisége megélésének kezdetén
Pihe-puha pehely borítja,
Alkotója így ruházta, óvja.

Jár-kel, csetlik-botlik,
Idő telik, erősödik.
Figyel, gyermekként hisz, remél,
Szívében bátor, mit hall, teszi.
Atyja hangját hallva erőt lel, hittel, reménnyel teli
Szava átjárja, nem remeg, szívébe vésve biztos alapot ad neki.

De…

Csapkod, kapkod,
Saját esze hajtja, felemeli.
De nincs alap, idő előtti teher veri.
Porba zuhan…
Feleszmélve talpra áll,
Szíve, szárnya törve, gyógyulásra vár.
(ismét…)

Tollát tépi, csőrét veszti,
elvonul csendben figyelni…

Magas sziklán a menedék,
Otthonában növekedés, újra él.
Szeretet lágy, ölelő, biztos kezében,
Fentről szemlélve sorsát: Könnyű.

Reptére készen, szárnyát tárja.
Hogy induljon, a Szelet várja.
Nem kapkod, bízik;

S a Szél fúj, repít,
Felemel, magasra igazán.

Merre?

Törések, bevehetetlen várak, gátak,
Életem folyója más mederben
Árad, folyik, partja szárad,
Másra vágyna, fája élő vízre vár ma.

Ismeretlen rész ez életemben.
Mi történik ha megcselekszem:
Életem leteszem, s az újat felveszem?
Magamban kételkedem… segíts
Engem – eddig célt tévesztettem?

ref.:
Bizonyságod már él bennem.
Forgatom magamban, nyugton nem hagy.
Tudom nem szabad elengednem,
Megértettem: letett Életeddel új életre leltem.

Igazságod már él bennem.
Merre menjek mondd nekem!
Adj erőt hogy terved átvegyem, azt megélhessem!

Új utat adtál előmbe, mihez
Teljes fordulatot kérsz tőlem.
Képességem ehhez kevés nekem,
Ezért: segítségedet igényelem.

Sorsomat átadom, Rád bízom.
Folyóm medrét csak Te ássad
Hogy tiszta legyen, utamat
Kövezd ki, sártól tarts távol
Engem. – életem elengedem!

ref.x2:
Bizonyságod már él bennem.
Forgatom magamban, nyugton nem hagy.
Tudom nem szabad elengednem,
Megértettem: letett Életeddel új életre leltem.

Igazságod már él bennem.
Merre menjek mondd nekem!
Adj erőt hogy terved átvegyem, azt megélhessem!

Most már tudom:
Utam Te Vagy!
Erre kell mennem!

Fájdalom

van-e nagyobb, mintha közös élet széttör?
Ha kéz keresi társát, de csak levegőt markol?
Ha örök szövetség széthull, s a gyermek apa nélkül nő föl?
Fáj!!!

Fel kell állni, menni, de van mi nem enged, nem tágít…

Két lélek egybeforrt, s most közös célunk eloszlott,
Semmivé lett. A fellegekben kétségek közt lebeg a jövő,
Fájdalommal teli levegőt szív be a tüdő; (piheg)
Az szívig hatol, átszúr; lassan, kínzón mélyre ér,
S szétárad a testben a kín…

Könny csordul, de nem enyhít…

Erősnek kell lenni most, és mindig;
Menni kell tovább, ahogy terveztük,
Egy életen át, de már egyedül,
Támaszként, mert jövőnk: gyermekünk.