Menekülő ember

Mit ér a világ, ha nincs ki hazavár?
Mit ér a szép lét, ha nincs ki kézenfogva kísér?
Mit ér az épület, ha belül kongón üres,
Ha gyerekkacaj a teret nem tölti be?

Egyszer élsz itt, e földön.
Ha önmagad önző szolgálatában;
Mi a cél? Az csak a sírig kísér.
Ha másokért, s jótékonyan?
Az becses, de elkopó emlékeden kívül más nem lesz.
Úgy, életeket is hiába mentesz,
Te, a saját életedben vesztes.

Ha városokat építesz is, és seregeket győzöl le,
Még ha neved fennmaradását könyvek is viszik tovább,
Mit érsz azzal halmod csendes takarásában?
Dicsőséged elenyész emberi mulandó formádban.

Mit érnek a felhalmozott javak, vagy megvalósított önmagad,
Ha éjszaka egyedül hajtod álomra fejed?
Egódat, s javaidat a gyorsan múló idő emészti meg.
Melyeket még csak nem is élvezhettél igazán te fél lény;
S elmúlásod után mit ér, mit teremtettél?
Ha nincs ki tovább vigye, még ha el nem enyész,
Örökségedet önmagadban temetted el.
Vérvonaladat te törted meg önző életviteleddel,
Te, a felelősségétől menekülő ember…

S hogy e vers végén m’ért nincs konklúzió?
Én tükröt tartok feléd, Kedves Olvasó!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük