Kutyaélet

Mai nap is elindultam.
Fejem béklyóból kihúztam,
Láncaimtól megszabadultam.

Keresve célt, hogy m’ért születtem,
S a hazát, mire még nem leltem…

Mocskos, saras utcákon bolyongva,
Erőszakos bakancsok fájdalmas világában
Keresem utam,
Sokszor szagot fogva érzem: ott van!
Örömöm rajtam túlárad,
Megyek a célt befogva…

Ismét eltévedtem…

A kigondolt boldogságot nem leltem,
Közben oly sok atrocitást elszenvedtem…

Hívtak, mentem,
Kértek, megtettem.
Jót ígértek,
s én csak fájdalomra leltem.

Megcsúfoltak, belém rúgtak,
Megaláztak, elgáncsoltak.
Kifacsartak…

Lelkem széttépve, a porban hever,
Fájdalom sűrű fellege vesz körül.
Szívemben mély, erőm feletti sebek ejtve,
Beárnyékolva vágyott, keresett jövőm…

Hát visszamegyek oda,
Honnan minden nap utamat keresve elindulok:
Mert én csak egy kutya vagyok…

Felkucorgok plüss aklomba
A kis poros kandallóra,
Piros fonalammal eljátszva,
Másra gondot nem fordítva.

Meleg tejem úgyis készen,
Dorombolok egyet, s máris ölben
Álomba simító kézpár meleg ölelésében ábrándozom:
Utam holnap megtalálom.

Mert én csak egy kutya vagyok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük